Vágólapra másolva!
A 2023-as évben rengeteg emlékezetes dolog történt a labdarúgás világában, a szívünkhöz nyilván a magyar válogatott áll legközelebb, amely veretlenül zárta a naptári évet és csoportelsőként jutott ki a jövő nyári németországi Európa-bajnokságra. A gyönyörű pillanatok mellett azonban rengeteg olyan dolog is történt, amiknek nem lenne szabad megtörténnie a futballpályán. A teljesség igénye nélkül említhetnénk a korábbi Fradi-játékos, Busai Attila esetét, aki egy harmadosztályú bajnoki után lefejelte, majd megütötte a játékvezetőt; de ott van mellette a sorban José Mourinho, az AS Roma edzője is, aki a Budapesten elveszített Európa-liga-döntő után olyan keményen nekiment a bírónak, hogy az eset után még az olasz szurkolók is feljogosítva érezték magukat arra, hogy megverjék a meccset vezető Anthony Taylort a ferihegyi reptéren. A következő összeállításunkban mutatjuk a 2023-as év legnagyobb focibotrányait.

A Juventust kitiltották Európából - hamis könyvelés és csalás az olasz bajnokságban

A Juventustól január 20-án 15 pontot vontak le, a vád szerint néhány játékos esetében a valós értéküknél sokkal magasabb árat határoztak meg, ezzel hozzásegítve őket, hogy a megengedettnél lényegesen nagyobb fizetésük és nagyobb teljesítménybónuszuk legyen. A klub a döntés ellen fellebbezett, április 20-án a büntetést felfüggesztették és a Juventus visszakapta pontjait, aminek köszönhetően rögtön Bajnokok Ligája-indulást érő pozícióba került.

A Juventus az európai kupaszereplés hiányában az olasz bajnokságra koncentrálhat Forrás: AFP/Marco Bertorello

Május 22-én a aztán szövetségi fellebbviteli bíróság tízpontos levonással büntette a Juventust, amely így a hetedik helyre csúszott vissza a Serie A-ban, és végül az Európa Konferencia-ligát érő helyen végzett a bajnokságban. Júliusban aztán kiderült, hogy a Juventus nem indulhat a harmadik számú európai kupasorozatban, ugyanis az UEFA hamis könyvelés miatt kizárta a torinói csapatot a sorozatból.

A Juventus helyét végül az olasz bajnokság nyolcadik helyezettje, a Fiorentina vette át a Konferencia-ligában, és egy csoportban szerepelt a magyar bajnok Ferencvárossal.

Lapozzon, cikkünk a következő oldalon folytatódik!