Így próbálták a kommunisták tönkre tenni a magyar történelmi filmeket

Vágólapra másolva!

Magyarországon már a filmgyártás (és a televíziózás) kezdete óta készülnek történelmi filmek (és történelmi sorozatok). Míg eleinte a valódi hősöket mutatták be a filmesek, a kommunizmus idején előtérbe került a pártpropaganda, de idővel épp a kosztümös filmeket (is) arra használták egyes alkotók, hogy a kommunista diktatúra bűneire rámutassanak. Ma pedig ismét készülnek jelentős történelmi eseményeket, fordulópontokat hitelesen bemutató alkotások, elég csak utalnunk a március 14-én bemutatott, már most óriási sikerű Most vagy soha! című, látványos Petőfi-kalandfilmre. A magyar történelmi filmek múltja és jelene – cikkünkben arra keressük a választ, milyen történelmi filmek és történelmi sorozatok készültek korábban, és milyenek ma Magyarországon, illetve miért fontos egy ország filmgyártása számára, hogy történelmi alkotásokat készítsen?

Origo

Vágólapra másolva!

történelmi film magyar történelmi sorozat film

Egy nemrég publikált kutatás szerint a magyar fiatalok döntő többsége igényt támaszt arra, hogy hazai gyártású filmek és sorozatok formájában is megismerje a magyar történelmet. Cikksorozatunk első részében a magyar történelmi filmek és sorozatok múltját mutatjuk be dióhéjban, a kezdetektől a rendszerváltásig.

A magyar történelmi filmek fejlődése a kezdetektől

Amióta csak filmgyártás létezik, a világ minden filmgyártó országában készülnek történelmi filmek. A kezdetekben Olaszország például kifejezetten monumentális kosztümös történelmi filmek gyártására állt rá, de Németországban, Franciaországban is filmtörténeti szempontból jelentős alkotások készültek a múltbéli események feldolgozásával, mi több, a mai filmnyelv legfontosabb alapjait a plánozástól a vágásig is tulajdonképpen három történelmi filmnek köszönhetjük: az amerikai D. W. Griffith Egy nemzet születése (1915) és Türelmetlenség (1919), illetve Szergej Mihajlovics Eisenstein Patyomkin páncélos (1925) című alkotásainak.

Magyarországon is lényegében már a filmgyártás kezdetétől, a némafilm korszakában is készültek történelmi filmek. A teljesség igénye nélkül: Bánk bán (1915, r: Kertész Mihály), A hódító huszárok (1916, r: Deésy Alfréd), Az obsitos (1917, r: Balogh Béla), Gül baba (1918, r: Lázár Lajos), Ocskay brigadéros (1918, r: Kertész Mihály), Petőfi (1922, Deésy Alfréd).

Az eleinte főként vígjátékok és melodrámák készítésére berendezkedett hazai hangosfilm-gyártással sem tört meg a magyar történelmi filmek iránti igény: ha nem is mind öregedett szépen, a maga idejében nagy siker volt például a Rákóczi induló (1933, r: Székely István), Az aranyember (1936, r: Gaál Béla), a Két fogoly (1937, r: Székely István), a Bercsényi huszárok (1939, r: Szlatinay Sándor), a Semmelweis (1939, r: Tóth Endre), A gorodi fogoly (1940, r: Cserépy Arzén), A beszélő köntös (1941, r: Radványi Géza), a történelmet sci-fivel vegyítő Szíriusz (1942, r: Hamza D. Ákos) vagy az Ördöglovas (1944, r: Hamza D. Ákos).

Szíriusz: Hamza D. Ákos időutazásról szóló alkotása ötvözte a magyar történelmi filmet a sci-fivel Forrás: Filmarchívum

Majd nem sokkal a második világháború után, 1948. március 21-én megkezdődött a kommunista diktatúra államosított filmgyártása, amely hosszú időre meghatározta, milyen szemlélet alapján készülhet bármilyen film Magyarországon. Egészen pontosan olyan "történelmi" filmeket követelt a pártközpont, amelyek a múltbéli események és a "néphatalom" között "szellemi kapcsolatot" mutatnak, legyen szó a második világháború előtti évtizedekről, a Rákóczi-szabadságharcról vagy az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról.

Persze már a legsötétebb 1950-es években a rendezők keresték a "kibúvókat" és a maguk lehetőségeihez mérten emberire faragni az elvárt hazugságokat. Óriási különbség van például a Magyar Kommunista Párt megrendelésére készült, a magyar parasztság helyzetét az 1930-as években bemutató, minden kommunista propagandakényszer ellenére humanista szellemben készült Talpalatnyi föld (1948, r: Bán Frigyes), a főváros "szovjet felszabadítását" az olasz neorealizmus szellemében emberközelből ábrázoló Budapesti tavasz (1955, r: Máriássy Félix) és az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeit Rákosi Mátyás ízlését tükröző módon, szovjet "segítséggel" és a kommunista "néphatalom" szempontjai szerint torzítva tálaló Föltámadott a tenger (1953, r: Nádasdy Kálmán – Nádasy László – Ranódy László ) között.

Mi is pontosan a történelmi film?

A filmes szakirodalom szerint a történelmi film jellemzően a rég- vagy közelmúlt jellegzetes hőseit, eseményeit, korszakait stb. bemutató alkotás, amely a művészi általánosítás és fantázia segítségével idézi fel a történelem nevezetes pillanatait vagy épp a közvélemény számára alig ismert titkait, sokszor úgy, hogy a múltbéli események és a jelen társadalmi állapotai közötti összefüggésekre hívja fel a figyelmet.

De csak az előző három példából kiindulva nagyon nem mindegy, hogy egy ideológia szellemét is átvéve mesélnek el egy emberi történetet a megtörtént események sodrásában, vagy pedig a megtörtént eseményeket igazítják az ideológiához, ezzel erőszakot elkövetve a történelmen.

Nem ritka a történelmi filmek esetében persze az sem, hogy a hitelességet alárendelik a látványnak, ahogy az is gyakori, hogy a történelmi környezetbe helyezett képzeletbeli cselekmény során a múltbéli megtörtént események rekonstrukciója önkényes módon történik. Vagy, és erre találni a legtöbb példát az 1950-es évek végétől a rendszerváltásig, hogy a rég- vagy közelmúlt eseményeit úgy dolgozták fel az alkotók, hogy a történelmi környezetben játszódó alkotásokból akarva-akaratlanul, de a kommunista diktatúra és a szocialista társadalom kritikája sugárzott.

Ilyen volt Fábri Zoltán több filmje is (pl.: Hannibál tanár úr, 1956; Két félidő a pokolban, 1957; Az ötödik pecsét, 1975), de ilyen volt a rendre történelmi parabolákban gondolkodó Jancsó Miklós első sikere a Szegénylegények (1965), amely a betyárvilág felszámolását (egészen pontosan az 1848-49-ben Rózsa Sándor verbuválta csapatban szolgáló betyárok megregulázását) mutatja be, de bemutatásakor nehéz volt a nézőnek nem összefüggéseket keresni az 1956-os forradalom utáni poltikai megtorlásokkal.

És ugyanilyen "áthallásos" alkotás az első Oscar-díjas magyar játékfilm, a Szabó István által rendezett Mephisto is (1981), amely a megalkuvás és a kollaborálás témáját járja körbe, de még csak nem is Magyarországon, mivel Hitler és a nemzeti szocializmus kibontakozása idején játszódik, Németországban, de már a bemutató idején több kritikus úgy érezte, a film a kádári korszak értelmiségének kompromisszumairól is szól. Jellemző ugyanakkor, hogy az olyan történelmi filmeket, mint a Rákosi-korszakot szatirikus szókimondással ábrázoló A tanú (1968, r.: Bacsó Péter) a kommunista cenzúra hosszú időre betiltotta (ebben az esetben kerek 10 évre), ahogy azokat a filmeket is, amelyekben konkrétan megemlítik az 56-os eseményeket, de nem a pártideológiának megfelelő módon (pl. Rényi Tamás Makra c. 1972-es filmjét két évre)

Szegénylegények: egy magyar történelmi film, amire mindenki emlékszik Forrás: Mokép

Csak az eddigiekből látható, hogy a magyar film története az államosítástól a rendszerváltozásig olyan példákkal van tele, ahol a történelmi film többnyire vagy a "történelmi bűnnel" való szembesítés igényével készült, vagy a kommunizmus burkolt kritikáját fogalmazta meg, így csak mutatóba készült olyan hiteles történelmi film, amely bármiféle ideológiától mentesen (vagy csak épp tükrözve azt), vagy épp az ideológiát kijátszva, de mindenképp a nemzettudat erősítését szolgálta volna a bűntudat helyett.

Magyar történelmi filmek, amikre mindenki emlékszik

Pontosan az efféle nemzeti identitást erősítő filmek azok, amelyekre a legtöbben emlékeznek – nem a filmtörténészek, hanem elsősorban a nézők. Természetesen a már említett, a filmörökségünk részét képező filmeket is őrzi a néző emlékezete, de a legkülönbözőbb internetes fórumokat és filmes gyűjtőportálokat böngészve könnyen leszűrhető, hogy

a közönség történelmi filmmel azokat a kosztümös kalandfilmeket azonosítja, amelyekben ha nem is a magyar történelem sikerei elevenednek meg a vészterhes bukások helyett, de legalább a főhős sorsában úgy ismernek a magukéra, hogy nem érzik azt: elvárják tőlük, hogy szégyenkezzenek.

Ennek egyik legszebb példája Sára Sándor 80 huszár (1978) című alkotása az 1848 tavaszán az osztrák kötelékhez tartozó, a tiltás ellenére hazatérni igyekvő magyar huszárokról.

Egri csillagok: a maga idejében a leglátványosabb kosztümös magyar film volt Várkonyi Zoltán Gárdonyi-adaptációja Forrás: Filmarchívum

Valódi, nagy történelmi filmes közönségsikert viszont a szocializmus idején elsősorban Várkonyi Zoltán készített, Jókai Mór és Gárdonyi Géza regényeiből: A kőszívű ember fiai (1965), Egy magyar nábob és Kárpáthy Zoltán (1966), Egri csillagok (1968) és Fekete gyémántok (1976). A maga idejében ezek a filmek látványosak és felemelőek voltak, utóbbi tulajdonságukon a filmtechnika fejlődése sem hagyott nyomot.

Ugyancsak a szocializmus idején, nem kevés nosztalgiával egy szabadabb élet után kísérletezett Szomjas György a westernek kelet-közép-európai meghonosításával, amely két emlékezetes betyárfilmet szült: Talpuk alatt fütyül a szél (1976) és Rosszemberek (1978). És sajátos műfaji kísérlet volt a legnépszerűbb magyar rockopera, a Szörényi Levente – Bródy János által komponált István, a király "koncert-színház-filmje" is (1984, r.: Koltay Gábor).

De szintén emlékezetes Gertler Viktor 1962-es Jókai-adaptációja, Az aranyember, Keleti Márton A tizedes és a többiek (1965) című, a szovjet partizánromantikát önmaga ellen fordító második világháborús vígjátéka az ideológiákra fittyet hányó minden áron túlélni akarás diadaláról, vagy Zsurzs Éva eredetileg a televízió számára forgatott, de mozibemutatót is elnyerő ifjúsági kalandfilmje, a Fekete István azonos című regényéből készült A koppányi aga testamentuma(1967).

Talpuk alatt fütyül a szél: Szomjas György easternje a magyar történelmi film egyik különös újítása volt Forrás: Mokép

Magyar történelmi sorozatok és tévéfilmek a pártállami televíziózás idején

Fontos megjegyezni, hogy történelmi alkotások a Magyar Televízió számára is készültek a kommunizmus és szocializmus idején, a magyar televíziózás kezdetétől, 1957-től egészen a rendszerváltozás évtizedéig.

Persze az állami televíziózás hamar ráérzett a történelmi sorozatok propaganda lehetőségeire is: 1963-ban mutatták be a sosem létezett 1849-ben magyarpártiságáért felakasztott orosz tisztet, Guszev kapitányt is kitaláló Illés Béla azonos című regényéből készült, a második világháborús magyar részvételt kommunista szemszögből ábrázoló Honfoglalás című kétrészes tévéfilmet, de hasonlóan "szovjetbarát" sorozat volt a Tanácsköztársaságtól a második világháború végéig ívelő, a címszereplő bolsevik katona kalandjait elregélő Bors (1969-1972), a második világháború idején játszódó Egy óra múlva itt vagyok... (1971-1974) és így tovább.

Ezeknél készültek hitelesebb és értékesebb sorozatok és tévéfilmek is.

A legnépszerűbb ezek közül talán az 1964-ben sugárzott, egy évvel később kétrészes mozifilm-változatban is bemutatott A Tenkes kapitánya (rendező: Fejér Tamás), amely a Rákóczi-szabadságharc idején játszódik, főszerepben a Zenthe Ferenc által alakított furfangos kuruc népi hős Eke Mátéval, aki mindig túljár a labancok eszén.

Hasonlóan emlékezetes történelmi sorozat volt az Oszter Sándor főszereplésével, Móricz Zsigmond regényéből készült 12 részes Rózsa Sándor (1971, r.: Szinetár Miklós), Keleti Márton kétrészes tévéfilmje, az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb svindleréről készült Én, Strasznov Ignác, a szélhámos (1966), és a korszak legnépszerűbb televíziós rendezőnőjének, Zsurzs Éva több kosztümös irodalmi adaptációja: A fekete város (1970-71), Abigél (1977), Beszterce ostroma (1976), A névtelen vár (1981), Különös házasság (1984), A falu jegyzője (1986).

A Tenkes kapitánya: az egyik legnépszerűbb magyar történelmi sorozat Forrás: MTV

Ugyancsak Zsurzs Éva rendezett nagyívű tévésorozatot Zrínyi Miklós életéről (Zrínyi, 1973), míg Kempelen Farkasról és a magyar jakobinus mozgalomról Hajdufy Miklós rendezett 3 részes miniszériát (Sakk, Kempelen úr!, 1976), Széchenyi István korai éveiről pedig a Szomszédokat is jegyző Horváth Ádám készített 6 részes sorozatot (Széchenyi napjai, 1985).

S valóságos kultsorozat volt a maga idejében az 1920-as és 1940-es évtizedekben játszódó 5 részes krimiszéria, a Kémeri (1985, r.: Mihályfy Sándor), amely népszerűségét nem is annyira a cselekményének, hanem ironikus hangvételének, izgalmas karakterábrázolásainak és hitelesnek látszó, átfogó korrajzának köszönhette.

Látható, hogy ha a magyar történelmi film múltjáról esik szó, kihagyhatatlanok a fontosabb művek felsorolásából a televízió számára készült filmek és sorozatok címei. Már csak azért is, mert a kosztümös alkotásokat illetően az 1960-as évektől a kosztümös filmek és klasszikus irodalmi adaptációk nagy részét eleve a televízióba "száműzték". Ami a rendszerváltozás után azért jelentett gondot, mert az egyre nagyobb ütemben szaporodó csatornák már csak elvétve gondolkodtak történelmi darabok készítésében, ahogy a rendszerváltozás után hosszú ideig önmagát kereső, anyagilag összeomlott mozifilmgyártás sem tudott évtizedekig előállni értékelhető történelmi filmekkel.

Ezt a folyamatot, és a mélypontból való kitörés állomásait cikksorozatunk második részében mutatjuk be.